KIRCHHOFER S.E.

KIRCHHOFER S.E.

A Kirchhofer József Sportegyesületet - Kirchhofer József avagy, ahogy pályatársai és barátai is hívták "Csosza" - korábbi atléta tanítványai alapították 2008-ban. Ekkor még élt a legendás gödöllői atléta edző, testnevelő, aki munkássága alatt csaknem 1700 versenyzőt edzett és tanítványai több, mint 100 magyar bajnoki címet szereztek. Korábbi tanítványai célul tűzték ki, hogy Jóska bácsi nevét és munkásságát megőrzik és a sport iránti elkötelezettségét igyekeznek példaként bemutatni a felnövekvő fiataloknak.
A Kirchhofer SE keretein belül 2014. szeptemberében indult el egy "tájfutó csoport", ami akkoriban egy tucatnyi 10-14 év közötti gyerekből állt. A néhány hónapos edzés és az elméleti részek folyamatos tanulása után, 2015 tavaszán már kisebb versenyeken is elindultak, majd később már az országos bajnokságokon is kipróbálták magukat. Az egyesület 2015 augusztusában megrendezte első tájfutó versenyét Pest megyei sprint bajnokság néven, ami néhány rutinos BEAC-os tájfutó segítségével igen jól sikerült. A 2015-ös év végére már 20-25 főre bővült a tájfutó csoport, amelyben a növekvő gyermeklétszám mellett megjelentek a felnőttek is, akik többnyire az edzésre járó gyerekek "tájfutással megfertőződött" szüleiből kerültek ki. A lelkes szervezői, edzői és szülői gárda összefogásának köszönhetően 2016. januárjától a Kirchhofer József Sportegyesület keretein belül már önálló tájfutó szakosztályként működünk tovább.
Napjainkban az itt nevelt gyerekek már bajnoki érmekért és válogatottságért küzdenek. Folyamatos a fejlődésük, újabb és újabb ajtókat nyitnak ki.

KIRCHHOFER S.E. az EDURACE-en

Az egyesület edzőinek segítségével megismerkedhettek a tájfutással a lovaspark területén kialakított mátrixpályán.

KK PHYSIO